fbpx
2

“Én nem leszek olyan, mint az anyám!” – A transzgenerációs mintákról

A generációkon átívelő minták gyógyítása sokkal többről szól, mint pusztán a viselkedés megváltoztatásáról. Azt jelenti, hogy átalakítjuk az örökölt érzelmi mintákat és a hozzájuk tartozó megküzdéseket, hogy ne csak a tetteink legyenek mások, mint a felmenőinké, de a megéléseink és a reakcióink is.

“Én nem leszek olyan, mint az anyám!”

Ezt a mondatot számtalanszor hallottam már ügyfelektől, barátoktól, és bizonyára . . .

A tartalom kizárólag előfizetőknek érhető el.

Ha már tag vagy, akkor:

köztünk szólva olvasói klub

Drága Olvasó!
A 2024-es év rengeteg kihívást hozott számomra, melyeket végül az íráson keresztül tudtam feldolgozni. Olyan önkifejezési formává nőtte ki magát, amellyel szakmai oldalam mellett egy személyesebb rétegemet is megmutathatom, remélve, hogy írásaimban kapaszkodóra lelnek a hozzám hasonló lelkek.

A könyvem megírása után írói tevékenységemet a blogon folytatom, ahol rendszeresen osztom meg gondolataimat mind személyes, mind szakmai témákban. Vannak azonban olyan területek, amelyeket nem érzek komfortosnak a nyilvánosság elé tárni, mert túl személyesek. Ezeket a Zárt Olvasói Klubban osztom meg azokkal, akik igazán rezonálnak arra, amit képviselek.

A Köztünk Szólva klub egy intim közösség, ahol mélyebb, őszintébb tartalmakat találsz, és ahol a saját nevünkön, tisztelettel és nyitottsággal beszélgethetünk. Itt nincs zaj, nincs felszínesség, csak valódi gondolatok és valódi emberek.

Ha úgy érzed, hogy az írásaim otthonosak számodra, és szívesen lennél ennek a közösségnek a része, egy matcha áráért (1700 Ft/hó) csatlakozhatsz. A tagsággal hozzáférhetsz a zárt írásaimhoz és a komment szekcióban valódi névvel kapcsolódhatunk.

Belépés tagoknak