Nem az van, hogy ‘nem tudja’, hanem hogy nem akarja – a fegyverként használt inkompetencia

Az úgynevezett „fegyverként használt inkompetencia” (weaponized incompetence) nem ártatlan ügyetlenség vagy egyszerű lustaság. Ez egy stratégia, amelynek célja a felelősség elhárítása, a másik fél megbüntetése és az erőviszonyok fenntartása. Bár kívülről olykor csak vicces „bénázásnak” tűnhet, valójában komoly hatalmi játszma rejlik mögötte: a partner arra kényszerül, hogy mindent egyedül vigyen, mert a segítségkérésnek túl nagy ára van.

Ez nem kommunikációs probléma.
Ez érzelmi bántalmazás.

A fegyverként használt inkompetencia lényege, hogy a másik fél minden próbálkozását – például ha rábíz egy feladatot vagy segítséget kér tőle – ellenállással, dühkitöréssel, gúnyolódással vagy passzív-agresszív viselkedéssel torolja meg. Ilyenkor nem pusztán arról van szó, hogy „nem tudja, hogyan kell”, hanem arról, hogy ne is merj többé kérni tőle.

A másik fél jellemzően magára marad a problémákkal, minden feladat rá hárul. A környezete gyaran mondogatja neki jótanácsként, hogy „Hagyd rá, majd elintézi a maga tempójában…”.
De mi van, ha ez a „tempó” valójában azt jelenti, hogy hetekig (vagy soha) nem történik semmi? Mi van, ha közben a gyerek mulaszt el valamit, vagy a háztartás omlik össze? A másik fél így újra és újra arra kényszerül, hogy ő maga lássa el a feladatot, ami máskülönben nem lenne elvégezve.

A tétlenség valójában üzenet: „Ne kérj tőlem semmit!”

A biztonságról van szó

A folyamat alattomos, mert lassan bontja le az önbizalmat. A bántalmazott fél idővel már nem meri jelezni a szükségleteit, mert megtanulja, hogy a kérés bűntetéssel jár, és hogy a béke ára a hallgatás. Így tolódik el a kapcsolati egyensúly: az egyik fél tehermentessé válik, míg a másik fél összeroppan.

Ha a segítségkérésed mindig bűntudattal, gúnyolódással, dührohammal vagy haraggal végződik, nem te vagy „túl érzékeny”. Ezek annak jelei lehetnek, hogy egy nem biztonságos kapcsolatban vagy.

Az inkompetencia fegyverként való használata különösen veszélyes a családi életben, mert nemcsak a partnerre, hanem a gyerekekre is kihat. A gyerekek azt látják, hogy az egyik szülő eltűnik a háttérben, míg a másik rabszolga üzemmódba kényszerül. Azt is megtapasztalják, hogy a segítségkérés büntetést von maga után, és a szeretet feltételekhez kötött.

Ezért fontos kimondani, hogy a fegyverként használt inkompetencia nem pusztán passzív ügyetlenség, hanem aktív hatalomgyakorlás. Megbüntet, ha kérsz és bűntudatot kelt, ha szólsz. 

Nem minden helyzet bántalmazás – néha tényleg csak ügyetlen… 

Nem minden helyzet bántalmazás. Előfordulhat, hogy valaki tényleg esetlen, nem tanulta meg bizonyos feladatok elvégzését, vagy egyszerűen belesodródott egy berögzült dinamikába. Például ha a kapcsolat egyik tagja gyerekkorában parentifikált volt, könnyen átveszi a „mindent viszek” szerepet, mert ez az ismerős számára. Jellemzően olyan társat talál majd maga mellé, aki hajlandó belesimulni a kontrollba, és hátradőlve élvezi a kényelmet, amit a parentifikált fél túlbuzgósága jelent.

Tehát mielőtt beadnád a válási papírokat, érdemes önreflexiót gyakorolni, és megkérdezni magunktól, hogy vajon mennyi teret hagytunk eddig a párunknak?

A különbség ott válik világossá, amikor változtatni próbálsz a helyzeten:

• Ha a partnered bizonytalan, ügyetlen, de nyitott a visszajelzésekre, a tanulásra, a fejlődésre, fontosak neki az érzéseid, és látod, hogy próbálkozik, akkor ez inkább képességhiány vagy megszokott minta, nem pedig bántalmazás.
• Ha a partnered dühvel, gúnnyal vagy megtorlással reagál, amikor átadnál neki feladatokat, és rendszeresen elnémít vagy bűntudatkeltéssel kényszerít rád mindent, akkor valószínűbb, hogy weaponized incompetence-ről, vagyis bántalmazó dinamikáról beszélünk.

Fontos hangsúlyozni, hogy a bántalmazás nem csak akkor bántalmazás, ha valaki tudatosan, hideg számítással teszi. Lehet féltudatos taktika, vagy tudattalanul ismételt gyerekkori minta is. A lényeg, hogy milyen a hatással van rád?
Ha a viselkedés következménye az, hogy hosszú távon elfojtod saját szükségleteidet, nem szólalsz fel önmagadért, nem húzol határt, mert félsz a következményektől, helyette túlterhelődsz, elveszíted az önbizalmad és a biztonságérzeted, akkor a dinamika bántalmazó. Függetlenül attól, hogy a partner mennyire van tisztában a saját motivációival.

Mit tehetsz, ha te is áldozat vagy?

Először is: ne hibáztasd magad. Ha ebben a dinamikában találod magad, az nem azt jelenti, hogy gyenge vagy, hanem azt, hogy egy olyan kapcsolatban élsz, ahol a terhek egyoldalúan rád hárulnak.

Figyeld meg, mi történik, amikor változtatni próbálsz. Ha a partnered nyitott a tanulásra, akkor lehetőség van közös fejlődésre. Ha viszont rendszeresen düh, gúny vagy büntetés a válasz, akkor az fontos intő jel lehet.

Tedd fel magadnak a kérdést: Biztonságban érzem magam? Szabadon elmondhatom, mire van szükségem? Ha a válasz „nem”, az már önmagában figyelmeztető jel.

Beszélhetsz erről egy bizalmi személlyel, baráttal, coach-csal, terapeutával, vagy valakivel, aki kívülről segít rálátni a helyzetre. A helyzettől és a súlyosságtól függően szakember (coach, terapeuta, párterapeuta stb.) felkeresése javasolt.

A legfontosabb, hogy ne maradj egyedül a terhekkel. Jogod van ahhoz, hogy a kapcsolatodban biztonságban, partnerségben és tiszteletben élj. A segítségkérés nem bűn, és soha nem járhat büntetéssel.

Ha van kérdésed a témában, írd meg kommentben.
Ölellek,