“nem a bejgli, a két kéz, aki gyúrja”

A Nő álmosan botorkál elő a sötét szobából, elvakítja a nappaliba beömlő fény. A Férfi kijön a konyhából, megöleli, mint minden reggel. Délelőtt edzeni mennek a terembe, nem azért mert kedvük van, hanem mert ez a felelős döntés. Mostanában a Nő szorgalmazza, ami igen nagy dolog, mert régen épp fordítva volt. Azóta viszont sok minden változott, például megtapasztalta, hogy milyen az, amikor járni sem tud, sőt felállni sem. Akkor rájött, hogy a mozgás olyan luxus, ami nem mindenkinek adatik meg és ami ajándék, még akkor is, ha néha nincs kedve hozzá az embernek. Ma már tudja, hogy ha sokáig meg akarja őrizni ezt a luxust, azért tennie kell, mert a jövőbeli énjét ma építi, azokkal a döntésekkel, amelyeket a jelenben meghoz. Például, hogy elmegy-e edzeni vagy sem. Így hát mindig erre gondol amikor nincs kedve, hogy örüljön hogy egyáltalán mozoghat, és ez segít. Utána mindig nagyon büszke magára.

Hazafelé felveszik a Nő Anyját, akinek táskájában sodrófa lapul.
Bejglit sütni jött a lányához, mert ez lesz élete első önálló bejglije, ami szintén nagy dolog.
Így viszi tovább a hagyományokat, így teremt otthont a négy falból és családot a Férfiból és önmagából.
A Pszichológus, az az áldott jó ember is megmondta már évekkel ezelőtt: “Nagyon fontos Flóra, hogy a hagyományokat továbbvigyük, mert ez teszi otthonná az otthont és családdá a családot. Gondolja ki, hogy mi az, amit szívesen továbbvinne saját és a párja családjából, és mik azok az új hagyományok, amiket majd önök teremtenek meg.”

Hogy legyen valami hagyományos, ezért a bejgli, mert amúgy a vacsora az amerikás lesz, olyan, amit tavaly ettek, amikor kint ünnepeltek. Áfonyaszószt is készít hozzá, mert úgy véli, hogy az áfonyaszósz az ünnepi ételek csimborasszója. Legalábbis ő így tekint rá: misztikus, távoli dologként, amit a filmekben látott mindig, de amit már maga is megvizsgálhatott közelebbről tavaly karácsonykor. Most pedig el is készítheti, sőt hagyományt is csinálhat belőle. Amúgy meg kiderül, amikor megnézi a receptet, hogy a dolog nem olyan misztikus, sem pedig előkelő, csupán három alapanyag kell hozzá: áfonya, cukor és víz. Na mindegy. Attól neki még nagy szám…

De most a bejglin a sor, az készül el először.
A Nő balról jobbra kavarja a kavarnivalókat, így tanította neki az Anyukája, amikor még kislány volt, mert az óramutató járásának megfelelően kell, úgy megy bele a pozitív energia, ellenkezőleg meg kikavaródik belőle minden jóság. Ez is egy hagyomány, amit visz tovább, és majd így tanítja saját gyermekének is, hogy balról jobbra kavarunk. Ha másokat lát rossz irányba kavarni, kényszert érez rá, hogy kijavítsa, de legtöbbször mégsem okvetlenkedik bele, csak megállapítja magában, hogy szegények…

Összegyúrják, megkelesztik, hűtőben pihentetik, vékonyra nyújtják, diót kennek rá, hosszú rúdba tekerik. Az Anya két kezével megpaskolja a rúd két végét, mutatja, hogy így kell csinálni, kicsit össze kell nyomkodni, hogy miért az nem derül ki. Megpaskolja a Nő is, biztos ami biztos.
Tojást kennek a tetejére, sütőbe teszik, várnak.

Mire kisül, a két rúd aranybarna teteje megnyílik, mintha földrengés rázta volna a tepsit, szétreped az egész, mint egy tátongó sütiseb. Hiába, ez nem az otthoni recept, csak valami idegen gluténmentes találmány. Hisz ott, ahonnan ők jönnek, Borsod citiben, a bejgli nem repedezett. 

De sebaj, az Anya tudja a megoldást erre is, mint mindenre: a forró rudat alufóliába tekeri, jó szorosan becsavarja, úgy hagyják kihűlni. Mire kicsomagolják a hatalmas repedés szinte összeforr, alig látszik belőle valami, és ebből is kiderül, hogy megfelelő kezelés mellett a legnagyobb sebek is begyógyulhatnak. Most legalább már hasonlítanak is egymásra, a bejgli meg a gazdája, mindkettőjükön ott a nagy forradás.

A végeredmény egyébként lényegtelen, a művelet maga volt a fontos, hogy az első bejgli az Anyával készüljék, hogy együtt csinálják. Mert ahogy abban a dalban is megénekelték: „Nem a bejgli, a két kéz, aki gyúrja…”

(Ha szeretnél további tartalmakat kapni tőlem, csatlakozz a zárt olvasói klubhoz itt, és mondd el, miről olvasnál szívesen.)

fotó: Steindl Máté
az említett dal: Palya Bea – Nem a bejgli