Heg (fn.) – Az erőd emlékeztetője

A legnagyobb hegemet több mint egy éve szereztem, de néha még ma is idegennek érzem. Látom, hogy rajtam van, de mintha nem tartozna hozzám, mintha valaki más felszabdalt testét nézném. Az érintése is olyan: érzéketlen, és ismeretlen.

Vannak napok, amikor zavar, hogy sosem lesz már szép lapos hasam, olyan mint azelőtt. Mindig lesz egy törésvonal kreálta hurka, ami átlátszik a szűk leggingsen.

Máskor hiszek a férfinek, aki azt mondja “Szexi! Olyan veszélyes.” Azokon a napokon menőnek érzem magam hegek tarkította bőrömben is.

Néha arra gondolok – ha egyszer megadatik a várandósság-, vajon hogyan változik majd a heg? Nyúlik? Megnő? Szétreped? Vajon tudom majd szeretni magam úgy is? A többi részemet bizonyára igen, de azt ott? Vajon most tudom magam szeretni így?

Ez több holmi külsőségnél! A heg a trauma őrzője. Ajtó a hozzá kapcsolódó emlékek végtelen tárházába.

Ha ránézek, érzem a kórházszagot, látom a tizenegyes kórterem zöld ajtaját, emlékszem az elviselhetetlen fájdalomra, a mentő szirénázó hangjára. Minden emlékkép 5K-s felbontásban készült, a sarokban megbúvó hangya faszára is tisztán rá lehet zoomolni. Néha meg is teszem. Olyankor elfog az iszonyat, a testem újraéli az egészet, a gyomrom gombostűfejjé rándul. Máskor minden erőmre szükségem van, hogy ne tegyem meg, hogy ne adjam oda magam a múltnak.

Tudatosan regulázom az idegrendszerem – az évek meg a rutin.
Az archívumban másfajta emlékekhez nyúlok, mert mást is őriz a heg: felidézem, hogy kibírtam az egészet, hogy itt vagyok, hogy élek, hogy létezem.

Így válik idővel és munkával a hegből a fájdalom helyett az erőm emlékeztetője.

A könyvem idén ősszel jelenik meg, „A test, amiben lakik valaki” címmel.

Az én történetem – és talán egy kicsit mindannyiunké.
Őszintén írok benne az utamról: traumákról, betegségről, gyógyulásról, szülőkkel való kapcsolatról, transzgenerációs terhekről, nőiségről, anyaságról és még sok másról.

A szerkesztőm így nyilatkozott róla:

“Mintha egy fióknak szánt, titkos naplót olvasnánk: Farkas Flóra húsba vágó őszinteséggel osztja meg saját történetét, miközben bepillanthatunk segítői szakmájának kulisszái mögé is. A regényből egyszerre árad megértő bölcsesség és fanyar humor: egy olyan derű, amit csak azok birtokolnak, akik már hosszú és nehéz utat tettek meg sikeresen – de nem ámítják magukat azzal, hogy célba értek volna.”

Hamarosan megnyílik az előrendelés lehetősége, de addig is iratkozz fel alább a hírlevélre, ha még nem tetted, hogy biztosan értesülj a legfrissebbekről.
Ölellek,