Az önfejlesztés árnyoldalai, amikről senki nem beszél

Dolgozz magadon! Az önfejlesztés a legjobb befektetés! – mondják.

2026 van, és a csapból is az önismeret fontossága folyik. Senkinek nem kell bemutatni, miről szól ez az út és miért annyira fontos, de azt talán igen, hogy milyen árnyoldalai és buktatói vannak a dolognak.

Félreértés ne essék: ez a cikk nem elrettentés vagy riogatás célját szolgálja, pusztán megvilágítja az önfejlesztés világának azon aspektusait, amelyekről kevés szó esik. Bár egy magamfajta – aki abból keresi a kenyerét, hogy te önismeretre adod a fejed – érdeke az volna, hogy hívogató fényben tüntesse fel ezt a fantasztikus utazást, én mégis úgy vélem, hogy szükségszerű tisztában lenni az érem mindkét oldalával.
Mindenkinek joga van tudni, hogy mire mond igent (vagy éppen nemet).

Ja, hogy te már nyakig benne vagy? Annál jobb!
Most meglátod, nem veled van a baj, ha azt tapasztalod, hogy ez a sztori bizony nem fenékig tejfel.

Na, nézzük: Az önfejlesztés árnyoldalai, amikkel a legtöbben – akik járjuk vagy járni fogjuk ezt az utat – előbb-utóbb nagy eséllyel találkozunk:

1. Olyan dolgokat is megtudsz magadról (és másokról), amikre egyáltalán nem voltál kíváncsi.

Igen, a tudás ajándék, hatalom, kiváltság stb. És valljuk be: néha jókora teher is. Tudod hányszor merengtem már azon, hogy mennyivel egyszerűbb élete van azoknak, akik egyszerűen csak tudattalanul élnek bele a világba? Hát nem véletlenül mondják, hogy „boldogok a lelki szegények”.

Volt például egy ügyfelem, akinek a családja bájos gyermekkori történetként emlegette, hogy „Viki még egy csokit sem kért soha a boltban, olyan jó kislány volt.” Amikor a folyamatunk során ráébredt, mi mindenről árulkodik ez az egyetlen mondat, az nagyon szívfacsaró volt. (Ebbe most nem megyek bele, mert a cikk nem erről szól, de ha nem világos, olvasd el Bíbók Bea Ellopott gyermekkor c. könyvét.)

Ezeknek a felismeréseknek nem mindig van egyből hely a lelkünkben. Néha nem tudunk velük mit kezdeni, és van, hogy egyszerűbb lenne visszacsinálni az egészet. Egy jó folyamatban azonban nem maradunk magunkra ezekkel a nehéz információkkal. A jó segítő nem csak a felismeréshez segít hozzá, de arra is ügyel, hogy azok a lehető legpuhábban érkezzenek meg hozzánk.

A folyamat részeként tudatosan helyet csinálunk ezeknek a nehéz információknak, integráljuk őket, és úgy visszük tovább, hogy azok szerves részei lehessenek a szelfnarratívánknak. Ebből adódik, hogy nap végén, bármi is volt, történt, ami történt: mindezek ellenére és mindezekkel együtt valahogy mégis jól tudunk lenni.

2. Hajlamossá válsz mindent elemezni: önmagadat, másokat és nagyjából bármilyen szitut – akkor is, ha erre semmi szükség, és senki sem kért rá. 🙂

Guilty ✋

Ezen szinte mind átesünk. Akkor következik be, amikor már eleget tudsz ahhoz, hogy úgy tűnjön: mindent tudsz, és túl keveset ahhoz, hogy tudd: valójában nem tudsz még semmit sem.

Ebben a szakaszban a legtöbben önjelölt szakértőkké válunk (én ekkor döntöttem úgy, hogy segítő leszek), és veszettül fejtegetjük a világot, benne önmagunkkal és mindenki mással. Azt hisszük, már mindent és mindenkit kiismertünk, mindent értünk, mindent le tudunk vezetni pszichológusokat megszégyenítő módon – és valljuk be: sokszor meg is tesszük.

Ez a fázis a környezetnek többnyire borzasztóan idegesítő, kivéve azoknak, akik valamilyen oknál fogva élvezik az eszmefuttatásainkat.

A dolog idővel finomodik, de ritkán tűnik el teljesen. Egy ponton jó esetben elég éretté válunk ahhoz, hogy ne toljuk rá másokra az agymenéseinket, és az alázat is megjelenik: felismerjük, hogy bár sokat fejlődtünk, megannyi dolog van még, amit nem értünk és nem láthatunk át.

Innentől általában marad egy „sima háttérelemzés”:
Mindent és mindenkit elemzünk a meglévő pszichológiai ismereteink alapján.

Néha arra gondolok, hogy ha valamilyen oknál fogva újra szinglivé válnék, milyen rohadt nehéz lenne a mai tudásommal randizni… Szegényeket néhány kérdéssel azonnal átvilágítanám, minden elhangzó információból következtetéseket vonnék le a gyerekkorára nézve, az első családi vizitekről meg ne is beszéljünk. Azokból tanulmányokat lehetne írni…

És gondolj csak bele a másik oldalba: mennyire nehéz lehet, hogy „nyitott könyvként” ülsz ott. Érzed, hogy a másik talán olyasmit is megfejtett már rólad, amit még te sem tudsz önmagadról.

Szóval igen, egy újabb pont, ahol a tudás borzasztó nehézzé teheti a dolgokat: egyszerűen nem tudod kikapcsolni. Viszont odafigyelhetsz rá tudatosan.

Jó, ha már azelőtt nyakon tudod csípni magad, hogy kész anamnézised volna mindenkiről – de ez sokszor gyakorlás kérdése. A lényeg, hogy emlékezz: mindenkinek jár a tiszta lap. Az elméleteid talán igazak, talán nem, de tudod, sokszor nem is ez számít. Annak, aki veled szemben ül, nem egy segítőre van szüksége, hanem egy barátra, egy társra, egy emberre, akivel kapcsolódhat.
(És igen, néha segítőre is nagy szüksége lenne sokaknak, de ezt nem a mi tisztünk szolgáltatni nekik, hacsak nem kifejezetten ezért jöttek hozzánk. 🙂 )

Szóval talán vannak helyzetek, ahol az elemzés és a túlagyalás megóvhat és hasznos lehet, de ha nem tanuljuk meg kordában tartani, hátráltathat.

Amikor bennem bekapcsol ez az üzemmód mondjuk egy baráti találkozón, csak emlékeztetem magam arra, hogy „rendben van, ha ezt most nem fejtem meg”, és tudatosan előhívom magamban a Hallgatót az Elemző helyett.

3. Hajlamossá válsz túlracionalizálni.

Például már érted, miért volt apu olyan, amilyen, és miért nehéz ma anyuval kapcsolódni. Érted, hogy miért érezted, hogy a testvéredet jobban szerették nálad, és ma miért viszel egyedül mindent anyaként…

Mindez csodálatos, de ha a fejedből nem jössz le az érzéseidhez, ezek csupán információk maradnak. Márpedig a legtöbbünknek nem információra, hanem transzformációra lenne szüksége.

A jó segítők persze figyelnek erre, és jó eszközeik vannak, amelyekkel támogatják a folyamat elmélyülését, de sajnos ez nem törvényszerű és nem garantált. Számtalan embert látok, akik a racionalizálást, az elemzést, az analizálást önvédelemként használják (én is évekig csináltam ezt). Amíg fejben vagyunk, addig sem kell érezni azt, ami fáj, mégis elhihetjük, hogy történik valami, hogy haladunk.

Vannak, akik évekig járnak önismeretbe úgy, hogy sosem látnak rá erre (önhibájukon kívül). Ez nagy gond, mert ez a fejlődés illúzióját adja (bizonyos szempontból tényleg fejlődés is, hiszen sok mindent tanulunk), miközben a valódi testi gyógyulás (az idegrendszer újrahuzalozása, az érzelmi újratanulás stb.) elmarad.

Igen, találkozni az érzésekkel – főleg, ha azok régóta elnyomott fájdalmak – nehéz. Mindent megtennénk, hogy elkerüljük őket, még magunkat is képesek vagyunk becsapni. Ha ezek alapján magadra ismersz, talán fontos hallanod:

Az eddig megtett út, még ha főleg fejben történt is, nem kidobott idő és nem haszontalan.
És főleg nem a te hibád: tudod, sokszor azért nem engedjük meg az érzéseket, mert a zsigereinkben érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban ott, ahol vagyunk (akár még egy segítő székében sem).

Minden, ami eddig történt, kellett ahhoz, hogy ma itt legyél, és olvasd ezeket a sorokat. És talán éppen ezek tettek késsszé arra, hogy egy ponton (legyen az ma vagy holnap) meg merd engedni magadnak a mélyülést.

És én mondom: nem lesz könnyű, de ha egyszer megtörténik… basszus! Az annyira megéri… 🙂

4. Függővé válhatsz tőle. Folyton keresed, hogy mit kell még megfejtened, megjavítanod, felismerned.

Még egy önsegítő könyv, még egy csoport, még egy módszer. Sosincs vége, és mondják is: az önismeret egy soha véget nem érő út.

Ez igaz, hiszen folyton változunk, és mindig adódhatnak olyan élethelyzetek, ahol soha nem látott rétegeinkkel találkozunk. Pont ezért akkora csapda.

Az, hogy ez egy véget nem érő utazás, nem jelenti, hogy folyamatosan menetben kell lenned. Igen, mindig van hová fejlődni, de a fejlődés egyik legfontosabb része, hogy megtanuljuk értékelni azt, amink már van. Amikor egyszerűen csak hátra lehet dőlni, meg lehet pihenni, rá lehet csodálkozni, hogy mi mindent hoztunk már létre.

Az önismereti út akkor válhat csapdává, amikor észrevétlenül megoldó üzemmódban ragadunk.

Ha eddig tetszik és érdekelnek mélyebb, személyesebb hangvételű írásaim is, kattints ide.

Elmesélem, nálam mi volt a helyzet:

Nem tudom, mikor kezdődött. Mióta az eszemet tudom, élt bennem az az élmény, hogy ez a világ az a hely, ahol én akkor lehetek rendben, ha előbb mindenki mást rendben tudok, ha minden problémát megoldok és minden veszélyt elhárítok. Majd akkor élhetek. De addig dolog van! (Hello, parentifikáció!)

Ez persze nem volt tudatos: mintha a bőröm alatt élt volna, mintha ez folyt volna az ereimben, mintha ezt szívtam volna magamba minden lélegzetvétellel. Fel sem tűnt.

Az önfejlesztés a problémamegoldás eszköze lett: feltárás, felismerés, megoldás. És soha nem lehetett megállni. Nem vettem észre, hogy ha épp nem volt mit megoldani, akkor kerestem vagy csináltam.

„De nekem muszáj, mert csak így gyógyíthatom meg magam!” – ezt mondtam. Igaznak is gondoltam, de ma már azt is megkockáztatom, hogy a tüneteket én magam hívtam elő, hogy általuk újra meg újra eljátszhassam önmagam megmentőjét. (Erről talán majd írok részletesebben egy másik cikkben. Írd meg kommentben, ha érdekelne.)

Amikor ráláttam minderre, azt kérdeztem magamtól:
„Mi lenne, ha nem kéne mindig megoldanom valamit? Ha egyszerűen csak élhetnék…”

Ez a gondolat ijesztő ürességet hozott magával, mert akkor döbbentem rá, hogy már azt sem tudom, ki vagyok enélkül.

Oké, akkor tegyük fel, hogy holnap nem kéne megoldanom semmit. Akkor mit csinálnék? Mások mi az istent csinálnak, ha nem ezt? Min gondolkodnak? Miről olvasnak? Mi foglalkoztatja őket? Mintha semmi más nem létezett volna ezek kívül.

Egyszerűen újra kellett tanulnom élni. Létezni. Agyalás, kutatás, problémakeresés, felismerés és megoldás nélkül. Azt hiszem, még mindig tanulom. És mellette persze továbbra is járok terápiába.

Hiszen pont ez a lényeg:
Az önismereti út és az élet élvezete működhet párhuzamosan.

Az egyik legnagyobb felismerésem, amire majd tíz év önismeret alatt szert tettem:
nem kell sehová odaérnem ahhoz, hogy megérkezzek.

5. Az önismeret rohadt fárasztó tud lenni, és ki lehet égni benne.

… ha nem tanulsz meg pihenni és megérkezni néha anélkül, hogy odaértél volna bárhová. Az előző pont erre is magyarázatul szolgál, így ezt nem is ragozom.

6. Szülőként jobban szorongsz.

Már nem csak simán hibázol, de tudod is, hogy mit okoznak ezek a hibák, és ez rohadt ijesztő. A régiek kevesebbet aggódtak a gyereknevelésen, mint mi, és ennek nagyrészt a tudatlanságuk volt az oka.

Bár a pszichológiai ismereteink rengeteg eszközt adnak a kezünkbe, azért valljuk be: borzasztóan para úgy gyereket nevelni, hogy tudjuk, hányféleképpen lehet elcseszni.

Minél többet tudunk, annál egyértelműbb: egyszerűen nem lehet sérülések nélkül lehozni ezt a dolgot.
Mi is sérülünk, ők is sérülnek. Ez elkerülhetetlen. Hitrendszer függő, de talán éppen ezek kellenek ahhoz, hogy aztán azzá váljunk, akiknek lennünk kell.

A sok könyv, tudás, módszer miközben megkönnyítheti az életünket, eltávolíthat a saját belső hangunktól, szülői megérzéseinktől. Elbizonytalaníthat, bűntudatot és még több aggodalmat szülhet.

Éppen ezért fontos tudatosan megszűrni, hogy milyen információkat veszünk magunkhoz és milyen mennyiségben. Olyan támogató szakembert (és embereket) válassz magad mellé, akik nem elbizonytalanítanak és megkérdőjeleznek, hanem támogatnak és megtartanak. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy mindenki bólogat mindenre, de azt igen, hogy a kapcsolódás összességében ad, nem pedig elvesz.

És nap végén talán a legfontosabb:
Jó, ha van valaki, aki emlékeztet a realitásokra:
A gyerek nem lesz végérvényesen elfuserált attól, hogy követsz el hibákat.

Mindezeket a teljesség igénye nélkül soroltam fel. Talán van, ahol magadra ismertél, és van, ahol nem. Talán olyasmit is tapasztalsz mellékhatásként, ami nem szerepel ezen a listán. Ez nem jelenti, hogy elrontottál bármit is.

Egyszerűen be kell ismernünk: az önismeret nem habostorta.
De torta! Néhol keserű, máshol rágós, de őszintén?
Marhára megéri.
Mert közben mégis ez a legédesebb.

Ha ez tetszett és érdekelnek mélyebb, személyesebb hangvételű írásaim is, kattints ide.

Ha pedig ezek után még érzed magadban a késztetést, hogy belevágj, vagy folytasd ezt az utat, akkor a februártól induló munkára az alábbi linken tudsz jelentkezni (a jelentkezés gombra kattintva):

https://florafarkas.com/kapcsolat